5. fejezet - Embry és a haverok

- Embry?! -  mindenre számítottam, csak erre nem. Embry Call bőrig ázva ácsorog a verandánkon.
- Szia! - mosolygott - Ne haragudj a zavarásért, csak nem válaszoltál a hívásaimra. Se vezetékesen, se mobilon, és már aggódtam kicsit... - mondta zavartan. - De már látom, hogy minden oké, úgyhogy... - indult el.
- Hé, várj! - nyúltam utána - Gyere be, legalább addig várj, amíg eláll az eső.
- Nem vagyok cukorból, nem fogok elolvadni egy kis esőtől. - játszotta a macsót. - De... esetleg Pénteken eljöhetnél velem valahova... - célozgatott.
- Péntek? - kérdeztem vissza. - Péntekre már van programom...
- Már is találtál valakit a sulidban? - mosolygott kelletlenül.
- Nem. Sulibuli lesz... - világosítottam fel a helyzetről.
- Szóval akkor már találtál barátokat. Ennek örülök. - mosolygott, majd pár perccel később újra megszólalt - Na, akkor én megyek. Hívj, ha rám érsz. - egy kis szomorúságot véltem felfedezni a hangjában, majd sarkon fordult és leszaladt a verandáról. Mire feleszméltem gondolataimból, addigra már rég eltűnt. Nem autóval jött, akkor meg hogy a fenébe tűnt el ilyen gyorsan?!
Miután visszamentem a házba, közöltem Charlieval, hogy ki volt a látogató, majd elköszöntem tőle és felmentem a szobámba. Megnéztem a telefonomat, 14 nem fogadott hívásom volt Embrytől, és egy Loritól. Töröltem Embry hívásait, majd Lorit tárcsáztam. Kiderült, hogy csak a matek leckét akarta elkérni, de már megkapta mástól. Fecsegett még egy-két dologról, én figyelmesen hallgattam, legalább eltereli a gondolataimat. Miután Lori lerakta, gyors lezuhanyoztam és bebújtam az ágyamba.
Gondolkoztam az Embry-s dolgon. Megérdemli az esélyt, ha már egy ilyen selejt csaj tetszik neki, mint amilyen én vagyok. Kedves és még helyes is. Pontosan ilyen fiút kerestem anno... a baleset előtt.
Megegyeztem magammal, hogy holnap felhívom, és elhívom randizni. Ezt tervezgetve pillanatok alatt elnyomott az álom.

 A rémálmaimból ismét az ébresztőórám zökkentett ki. Örültem, hogy végre reggel van. Minden egyes éjjel a balesetről álmodok. Csak remélni tudom, hogy ennek nemsokára vége lesz. Még most is látom magam előtt a törött szélvédőt, a véres légzsákokat és anya ijedt tekintetét. Aztán ismét felébredek a kórházban, ahol közlik velem, hogy a szüleim halottak.

A fürdőben sikerült észhez téríteni magam. Hideg vízzel megmosakodtam, majd felöltöztem, és lebattyogtam Charliehoz. Éppen az újságját böngészte a reggeli kávéja mellett.
- Szia! - köszöntem gyors, majd elővettem a hűtőből a tejet és nekiálltam elkészíteni a kakaómat.
- Akarsz beszélni róla? - szólalt meg váratlanul. Szóval a gyanúm beigazolódott: kiabáltam álmomba. Csodálatos...
- Mégis miről? - tettem a hülyét.
- Hallottam, ahogy éjjel kiabáltál.. Rémálmaid vannak a balesetről, igaz? - válaszként bólintottam. - Ha szeretnél beszélni róla, akkor szólj, oké? És ha nem is velem, akkor beszélj Bellával. Ő is volt már ilyen helyzetben...
- Köszönöm, Charlie! - mosolyogtam nagybátyámra néhány másodperces kihagyás után. De ezen nincs mit megbeszélni. Ezen úgyis csak az idő segíthet. - Indulnom kéne a suliba... - kaptam fel a táskámat, miután elmostam a bögrét.
- Ja, persze. - itta meg a maradék kávéját Charlie, majd indultunk is a kocsihoz.

Órák után Lorival sétáltunk a parkolóban, amikor valaki a nevemet kiabáltam. Megfordultam. Embry intett felém. Lori kérdő pillantást villantott rám. Megígértem neki, hogy holnap mindent elmesélek neki, majd sietősen megöleltem és Embryhez rohantam.
- Hát te, mit keresel itt? - somolyogtam.
- Nem tudtam kivárni a holnapot. - vigyorgott, mint egy tejbetök. - Ugye nem gond?
- Nem, indulhatunk. - nevettem, majd a motorjára pillantottam. - Szép darab.

Alig tíz perc alatt elértük La Pusht. Ha Charlie most látna minket...

- Gyönyörű, nem? - utalva bambult arckifejezésemre. És valóban. La Push most még szebbnek tűnt, mint amikor utoljára láttam. Mindig is oda voltam a tengerpartokért, de ez a sziklás-kavicsos tengerpart még a homokos tengerpartot is felülmúlja. Már utána olvastam a helyi indián történeteknek, amik szintén lenyűgöztek. És meg kell valljam, én hiszek bennük. Annyira varázslatos ez a hely, hogy simán eltudom képzelni, hogy itt van valami természetfeletti. Persze a farkasos sztoriban kételkedem.

- Van pár ismerős, akiknek be szeretnélek mutatni. Néhányukkal már találkoztál is. - mosolygott sejtelmesen, majd a lakóházak irányába húzott. Egy barátságos kis faházból 5 félmeztelen srác futott ki. Köztük volt a kis Seth és Quil, akiket a vacsoráról már ismerek. Bólintottak nekem, mire szégyenlősen elmosolyodtam
- Jared, Sam, Paul. - szólt a számomra idegen srácoknak - Ő itt Mia Swan, Bella unokatestvére. Alig két hete költözött Forksba.
- Azt hiszem mindannyiunk nevében beszélhetek, hogy örülök, hogy megismerhetlek, Sam vagyok. - mutatkozott be - Ők ott Paul és Jared. - mutatott egymás után a srácokra. Egymásra mosolyogtunk. Én kicsit kínosan éreztem magam a meztelen felsőtestek közt.
- Na, mi megyünk is. Van egy kis dolgunk. - bólintott Sam Embryre, majd rám villantott egy újabb mosolyt, és befutottak az erdőbe.
- Akarom én tudni, hogy mit értenek azalatt, hogy "van egy kis dolgunk"? - kérdeztem nevetve.
- Nem hinném. - nevetett rám Embry, majd behúzott a házba.

Egy fiú és két lány beszélgetett a konyhában. Amint beléptünk a helységbe, mind a hárman felkapták a fejüket. Az egyikükben Leaht ismertem fel, a másik kettő teljesen ismeretlen.
- Leaht ugyebár ismered. - bólintottam - Ő itt Emily, Sam felesége. Ő pedig Jacob Black.
Úgy látszik ők már ismernek engem, mert Emily is és Jacob is részvétét nyilvánította a szüleim miatt. Emily meg is ölelt, Jacob pedig kedvesen rám mosolygott. Még Leah is mutatott egy kis együttérzést.
Jacob pár perccel később le is lépett, négyen maradtunk.
- Gyertek, üljetek le. Mindjárt elkészül a süti. - mosolygott kedvesen Emily, mi pedig helyet foglaltunk.
- Sajnálom a múltkorit. - szólalt meg váratlanul Leah, és még egy mosollyal ajándékozott meg - Csak azt hittem, hogy ugyanolyan vagy, mint a vá... Bella.
- Leah! - kiabált rá Embry. Emily is megdermedt egy pillanatra.
- Miért, mit csinált Bella? - értetlenkedtem.
Leah szégyenlősen lesütötte a szemét. Embry megrázta a fejét, majd válaszolt: - Régi sztori. Dióhéjban annyi, hogy Bella megsértette Jake érzéseit, ha érted.... - magyarázta - De azóta már minden oké, nem értem Leah miért tart még mindig itt... - csak úgy remegett az idegességtől, de végül lecsillapodott.
- Szóval Bella és Jacob... - kerestem a megfelelő szavakat - kavartak?
- Inkább fogalmaznék úgy, hogy Jake hajtott Bellára, de Bella csak barátként tekintett rá... - magyarázta Embry. Lehet mégiscsak igaza lesz Leahnek. Hogy olyan vagyok mint Bella. Itt van Embry, és nem tudom, hogy mit tegyek vele. Tetszik, de csak olyan mint egy jó barát. Ennyi. De ő többet akar, és ez Leahnak is feltűnt.
Miután Emily teletömött minket a sütijével, megkértem Embryt, hogy vigyen haza. Elbúcsúztam a lányoktól, és most nem csak Emily, hanem Leah is megölelt. Alaposan meglepődtem.

- Hát akkor... köszi a mai napot - mosolyogtam Embryre, miután leszálltam a motorról.
- Megismételjük valamikor a ... randit? - kérdezte Embry, mire zavarba jöttem - Mert ugye ez randinak számított, igaz?
- Több mint valószínű. - nevettem. Köszönésként megöleltem. Embry látszólag nem érte be ennyivel. Vészesen közeledett az arcom felé, de az utolsó pillanatban elkaptam a fejem.
- Ne haragudj, nem kellett volna. - kért bocsánatot.
- Nem, izé... nem baj. Csak ez még nekem korai. - pirultam. - Majd hívlak. - és ennyivel lerendeztem. Menekülőt fújva berohantam a házba. Hát ez elég kínos volt, már megint sikerült mindent elrontanom. Egy idióta vagyok, semmi kétség.