Apa és anya a munkáról beszélgetnek, én a hátsó ülésről figyelem párosukat. Annyira összeillenek. Egy perccel később valami történik. Apu hirtelen elkapja a kormányt, anya sikítozik, az autónk felborul.
A hűtőn egy kis cetli fogadott, amit Charlie írt nekem: "Elmentem dolgozni, müzlit találsz a szekrényben, tej a hűtőben. Este jövök!". Bólintottam egyet, majd kidobtam a cetlit, és nekiláttam lakomázni.
Reggeli közben már megint a szörnyű álmokon kattogott az agyam. Figyelem elterelésként úgy döntöttem, elmegyek futni egyet az erdőbe. Seattleben is minden hétvégén futni jártam, hogy formában tartsam magam. Miután befejeztem a reggelit és elmosogattam, felszaladtam a szobámba, hogy átöltözzek. Lófarokba kötöttem a hajam, felhúztam a futócipőm és beizzítottam a zenelejátszómat. Amikor nagy széllel kiviharzottam az ajtón, egy gyönyörű nőbe ütköztem bele. Akiben az én Bellámat ismertem meg.
- Szia! - mosolygott rám.
- Bella?! - hüledeztem, majd a nyakába borultam.
- Elmondanád, hogy mégis mit akartál az erdőben? - bukott ki belőle a kérdés, miután én már alaposan kivallattam a dolgokról.
- Csak futni akartam. - aztán elgondolkodtam. - Honnan tudtad, hogy hova indulok?
- Öööö - jött zavarba - megérzés.
- Ahaaa... - olyan furcsán viselkedik, mintha titkolna valamit.
- Ígérd meg, hogy soha nem mész egyedül semmilyen idegen, kietlen helyre! - szinte felrobbant, olyan mérges volt.
- Bella, mégis mitől kéne félnem?! Maci Lacitól? - humorizáltam.
- Nem vicces. Csak ígérd meg. Kérlek. - nézett boci szemekkel.
- Oké, megígérem. - válaszoltam megadóan, majd nekiálltam kávét főzni. - Biztos nem kérsz? - mutattam a kávéfőzőre. Válaszul megrázta a fejét.
- Mennem kéne. - pattant fel a székről.
- Mi? De hisz csak most jöttél! Még nem is meséltél a családodról... - célozgattam.
- Majd talán máskor. - mosolygott, majd odajött hozzám és megölelt.
- Hú, de erős lettél! - nevettem, miközben próbáltam kibontakozni erős szorításából. Válaszul csak zavartan mosolygott.
- Ne fáraszd magad, kitalálok! - intett, majd elindult kifelé - Ja... és ne felejtsd mit ígértél! - fordult vissza az ajtóból.
Az ablakból végig néztem ahogy elhajt...egy luxuskocsival. Ejha! Charlie nem hazudott Bella férjének családjáról.
Éppen tornáztam, amikor megcsörrent a vezetékes. Gyorsan befutottam a konyhába, és felkaptam a készüléket.
- Haló?
- Szia! Ugye még nem kezdtél el főzni? - szólt a vonal másik végéről nagybácsim hangja.
- Nem.
- Akkor jó, ne is tedd. Vacsorameghívásunk van egy jó barátomhoz. Ha szeretnél jönni...
- Természetesen.
- Akkor készülj el 6-ig, ahogy hazaérek, egyből indulunk. Most leteszem, mert munka van. - sóhajtott.
Fél 5 felé járt az idő, amikor végeztem a tornázással. Ezután relax fürdővel kényeztettem magam, a hajamra is tettem egy ápoló pakolást, és nyugisan folytattam a készülődést. Egyenesre szárítottam a hajamat, majd bevonultam a szobámba és kiválasztottam egy kényelmes, de csinos összeállítást. Raktam fel egy kis natúr sminket, és a kedvenc parfümömből is fújtam magamra egy kicsit. Beledobáltam a táskámba a legszükségesebb dolgokat - zsepi, telefon, tükör, ajakápoló.
Alig pár perccel később Charlie megérkezett. Leszaladtam elé a földszintre.
- Szia! - köszöntöttem - Milyen napod volt?
- Szokásosan unalmas. Csak néhány rendbontó kölyköt csíptünk fülön. Te mit csináltál ma? - kérdezett vissza.
- Tornáztam, ettem, mosogattam, Bellával dumáltunk, ettem, moso... - Charlie hirtelen megtorpant.
- Bells itt járt? - vágott a szavamba.
- Igen. Gondolom sűrűn van itt... Vagy nem?
- Nem mondhatnám. - mielőtt tovább faggathattam volna, felment a szobájába átöltözni. Kicsit furcsa ez nekem, Bells tényleg titkol valamit.
- Kikhez is megyünk? - kérdeztem Charlietól, immár a kocsiban ülve.
- Clearwaterékhez. Sue Clearwater nagyon kedves. És remek szakács. Van egy lánya, Leah és egy fia, Seth. Sue férje két évvel ezelőtt meghalt. - tájékoztatott Charlie - Jó barátom volt.
- Sajnálom. - sóhajtottam. Szóval félig-meddig egy cipőben evezek a Clearwater testvérekkel. Szomorú, hogy mennyien nőnek fel anya vagy apa vagy anya és apa nélkül.
Gondolataimból La Push festői képe zökkentett ki. Éppen naplemente volt, vitathatatlanul a legszebb napszak. Az ablak felé fordultam és kigyönyörködtem magam a tenger és a naplemente csodás párosában. Néhány perccel később Charlie leállította a motort. Egy kis, barátságos házikó volt a partól pár méterre, minden bizonnyal ide szól a mai vacsorameghívás. Charliet követve kiszálltam a kocsiból, majd a házikó felé indultam.
Charlie kopogott, majd bekukucskált az ajtón.
- Gyertek csak beljebb! - hallottam a kedvesen csilingelő női hangot. Ahogy beljebb mentünk, Sue egy öleléssel üdvözölte Charliet, majd felém fordult: - Ó, szóval te lennél a híres Mia, Charlie sokat mesélt rólad! - kedvesen mosolygott, majd a kezét nyújtotta felém - Sue Clearwater. - mosolyogva megráztam a kezét.
- Segíthetek valamiben? - néztem az asztalon lévő rendezetlen tányérkupacra.
- Hagyd csak! Egy perc és megcsinálom. - mosolygott, majd nekiállt pakolni - Ne ácsorogjatok már, üljetek le! - "parancsolt" ránk, majd besietett a konyhába. Úgy tettünk, ahogy kérte, kényelmesen elhelyezkedtünk.
Pár másodperccel később már meg is jelent az asztalnál, kezében a gőzölgő vacsorával. - A fiúk is hamarosan megérkeznek, bizonyára már FARKASÉHESEK. - nevetett, mire Charlie felhorkantott. - Nyugodtan kezdjetek el enni, mindjárt jövök én is! - mondta, majd újra eltűnt a konyhában. Charlieval neki is estünk a vacsoránknak. Néhány perccel később hangos kurjantásokat és nevetést hallottam a part irányából. Majd újabbakat, de azokat már közelebbről. Charlie felsóhajtott. Ezt követően a bejárati ajtó kicsapódott, három félmeztelen fiú és egy - igencsak szakadt cuccban lévő - lány lépett be a kis szobába.
Sue a hangzavarra "előbújt" a konyhából, üdvözölte a srácokat. Ezután bejelentette, hogy egy új arc is részt vesz a mai vacsorán, aki történetesen én lennék. Amikor minden szempár rám szegeződött, félénken intettem egyet, majd a vacsorámat kezdtem fixírozni.
Az egyik fiú azonnal mellém ült, félrelökve a haverját. Sötétbarna haja és szintén sötét barna szeme volt. - Szóval, ki is vagy te? - kérdezte két csirkecomb között.
- Embry! Ne zargasd már azt a szegény lányt! - szólt rá Sue.
- Semmi gáz, Sue! - nevettem - Mia vagyok, Bella unokatestvére. Most költöztem Forksba, és egy darabig Charliet fogom "boldogítani".
- Charlie, te mázlista! - jegyezte meg Embry.
A vacsora után segítettem elpakolni Suenak. Éppen a második adag koszos edénnyel indultam a konyha felé, amikor mellettem termett Sue lánya, Leah. - Majd én elmosom! - majd durcásan kikapta a kezemből. Nem értettem, mit ártottam neki, de nem is érdekelt különösképpen.
- Ne is foglalkozz vele, ő mindig ilyen - bökött Leah irányába Embry - Van kedved sétálni egyet?
- És, hogy-hogy ideköltöztél? - kérdezősködött, miközben a parton sétálgattunk.
- Múlt héten autóbalesetem volt, - komorodtam el, ahogy eszembe jutottak az emlékeim - én túléltem, a szüleim nem. - megköszörültem a torkom, hogy visszafojtsam a kitörő könnyeket.
- Jézus! Sajnálom, ne haragudj... én nem tudtam. - mentegetőzött.
- Szóval, mivel még nem vagyok nagykorú - folytattam -, így a legközelebbi rokonomhoz, Charliehoz kellett költöznöm. - magyaráztam.
- Tényleg nagyon sajnálom. - mondta együtt érzően. - Mármint, nem azt, hogy megismertelek, mert annak ... nagyon örülök. - mosolygott.
- Én is örülök, hogy megismerhettelek. - mosolyogtam vissza. - Te nem fázol? - kérdeztem, miközben fedetlen felsőtestére tévedt a tekintetem, ami nem volt egy rossz látvány.
- Én sose fázok. - jelentette ki büszkén, majd rám nézett - De ha te igen, akkor menjünk be. - majd átkarolta a vállamat. Azonnal melegség öntött el, Embry olyan volt, mint egy két lábon járó radiátor.
Amikor visszaértünk a kis házba, Charlie éppen Suetól búcsúzkodott. Jól éreztem, hogy van köztük valami. Olyanok voltak, mint két szerelmes tinédzser.
- Te meg hol voltál? - kérdezte Charlie, amikor észrevett minket. Szeme rögtön Embryre tévedt, gondolom leesett neki, hogy vele voltam. - Vigyázz magadra, kölyök! - fenyegetőzött Charlie, mire Embry csak elmosolyodott.
Én is gyorsan elbúcsúztam Suetól és a srácoktól. Leah távolságtartóan viselkedett, így őt lerendeztem egy "sziával", majd bepattantunk a kocsiba és hazaindultunk.
- Elmondanád, hogy mégis mit akartál az erdőben? - bukott ki belőle a kérdés, miután én már alaposan kivallattam a dolgokról.
- Csak futni akartam. - aztán elgondolkodtam. - Honnan tudtad, hogy hova indulok?
- Öööö - jött zavarba - megérzés.
- Ahaaa... - olyan furcsán viselkedik, mintha titkolna valamit.
- Ígérd meg, hogy soha nem mész egyedül semmilyen idegen, kietlen helyre! - szinte felrobbant, olyan mérges volt.
- Bella, mégis mitől kéne félnem?! Maci Lacitól? - humorizáltam.
- Nem vicces. Csak ígérd meg. Kérlek. - nézett boci szemekkel.
- Oké, megígérem. - válaszoltam megadóan, majd nekiálltam kávét főzni. - Biztos nem kérsz? - mutattam a kávéfőzőre. Válaszul megrázta a fejét.
- Mennem kéne. - pattant fel a székről.
- Mi? De hisz csak most jöttél! Még nem is meséltél a családodról... - célozgattam.
- Majd talán máskor. - mosolygott, majd odajött hozzám és megölelt.
- Hú, de erős lettél! - nevettem, miközben próbáltam kibontakozni erős szorításából. Válaszul csak zavartan mosolygott.
- Ne fáraszd magad, kitalálok! - intett, majd elindult kifelé - Ja... és ne felejtsd mit ígértél! - fordult vissza az ajtóból.
Az ablakból végig néztem ahogy elhajt...egy luxuskocsival. Ejha! Charlie nem hazudott Bella férjének családjáról.
Éppen tornáztam, amikor megcsörrent a vezetékes. Gyorsan befutottam a konyhába, és felkaptam a készüléket.
- Haló?
- Szia! Ugye még nem kezdtél el főzni? - szólt a vonal másik végéről nagybácsim hangja.
- Nem.
- Akkor jó, ne is tedd. Vacsorameghívásunk van egy jó barátomhoz. Ha szeretnél jönni...
- Természetesen.
- Akkor készülj el 6-ig, ahogy hazaérek, egyből indulunk. Most leteszem, mert munka van. - sóhajtott.
Fél 5 felé járt az idő, amikor végeztem a tornázással. Ezután relax fürdővel kényeztettem magam, a hajamra is tettem egy ápoló pakolást, és nyugisan folytattam a készülődést. Egyenesre szárítottam a hajamat, majd bevonultam a szobámba és kiválasztottam egy kényelmes, de csinos összeállítást. Raktam fel egy kis natúr sminket, és a kedvenc parfümömből is fújtam magamra egy kicsit. Beledobáltam a táskámba a legszükségesebb dolgokat - zsepi, telefon, tükör, ajakápoló.
Alig pár perccel később Charlie megérkezett. Leszaladtam elé a földszintre.
- Szia! - köszöntöttem - Milyen napod volt?
- Szokásosan unalmas. Csak néhány rendbontó kölyköt csíptünk fülön. Te mit csináltál ma? - kérdezett vissza.
- Tornáztam, ettem, mosogattam, Bellával dumáltunk, ettem, moso... - Charlie hirtelen megtorpant.
- Bells itt járt? - vágott a szavamba.
- Igen. Gondolom sűrűn van itt... Vagy nem?
- Nem mondhatnám. - mielőtt tovább faggathattam volna, felment a szobájába átöltözni. Kicsit furcsa ez nekem, Bells tényleg titkol valamit.
- Kikhez is megyünk? - kérdeztem Charlietól, immár a kocsiban ülve.
- Clearwaterékhez. Sue Clearwater nagyon kedves. És remek szakács. Van egy lánya, Leah és egy fia, Seth. Sue férje két évvel ezelőtt meghalt. - tájékoztatott Charlie - Jó barátom volt.
- Sajnálom. - sóhajtottam. Szóval félig-meddig egy cipőben evezek a Clearwater testvérekkel. Szomorú, hogy mennyien nőnek fel anya vagy apa vagy anya és apa nélkül.
Gondolataimból La Push festői képe zökkentett ki. Éppen naplemente volt, vitathatatlanul a legszebb napszak. Az ablak felé fordultam és kigyönyörködtem magam a tenger és a naplemente csodás párosában. Néhány perccel később Charlie leállította a motort. Egy kis, barátságos házikó volt a partól pár méterre, minden bizonnyal ide szól a mai vacsorameghívás. Charliet követve kiszálltam a kocsiból, majd a házikó felé indultam.
Charlie kopogott, majd bekukucskált az ajtón.
- Gyertek csak beljebb! - hallottam a kedvesen csilingelő női hangot. Ahogy beljebb mentünk, Sue egy öleléssel üdvözölte Charliet, majd felém fordult: - Ó, szóval te lennél a híres Mia, Charlie sokat mesélt rólad! - kedvesen mosolygott, majd a kezét nyújtotta felém - Sue Clearwater. - mosolyogva megráztam a kezét.
- Segíthetek valamiben? - néztem az asztalon lévő rendezetlen tányérkupacra.
- Hagyd csak! Egy perc és megcsinálom. - mosolygott, majd nekiállt pakolni - Ne ácsorogjatok már, üljetek le! - "parancsolt" ránk, majd besietett a konyhába. Úgy tettünk, ahogy kérte, kényelmesen elhelyezkedtünk.
Pár másodperccel később már meg is jelent az asztalnál, kezében a gőzölgő vacsorával. - A fiúk is hamarosan megérkeznek, bizonyára már FARKASÉHESEK. - nevetett, mire Charlie felhorkantott. - Nyugodtan kezdjetek el enni, mindjárt jövök én is! - mondta, majd újra eltűnt a konyhában. Charlieval neki is estünk a vacsoránknak. Néhány perccel később hangos kurjantásokat és nevetést hallottam a part irányából. Majd újabbakat, de azokat már közelebbről. Charlie felsóhajtott. Ezt követően a bejárati ajtó kicsapódott, három félmeztelen fiú és egy - igencsak szakadt cuccban lévő - lány lépett be a kis szobába.
Sue a hangzavarra "előbújt" a konyhából, üdvözölte a srácokat. Ezután bejelentette, hogy egy új arc is részt vesz a mai vacsorán, aki történetesen én lennék. Amikor minden szempár rám szegeződött, félénken intettem egyet, majd a vacsorámat kezdtem fixírozni.
Az egyik fiú azonnal mellém ült, félrelökve a haverját. Sötétbarna haja és szintén sötét barna szeme volt. - Szóval, ki is vagy te? - kérdezte két csirkecomb között.
- Embry! Ne zargasd már azt a szegény lányt! - szólt rá Sue.
- Semmi gáz, Sue! - nevettem - Mia vagyok, Bella unokatestvére. Most költöztem Forksba, és egy darabig Charliet fogom "boldogítani".
- Charlie, te mázlista! - jegyezte meg Embry.
A vacsora után segítettem elpakolni Suenak. Éppen a második adag koszos edénnyel indultam a konyha felé, amikor mellettem termett Sue lánya, Leah. - Majd én elmosom! - majd durcásan kikapta a kezemből. Nem értettem, mit ártottam neki, de nem is érdekelt különösképpen.
- Ne is foglalkozz vele, ő mindig ilyen - bökött Leah irányába Embry - Van kedved sétálni egyet?
- És, hogy-hogy ideköltöztél? - kérdezősködött, miközben a parton sétálgattunk.
- Múlt héten autóbalesetem volt, - komorodtam el, ahogy eszembe jutottak az emlékeim - én túléltem, a szüleim nem. - megköszörültem a torkom, hogy visszafojtsam a kitörő könnyeket.
- Jézus! Sajnálom, ne haragudj... én nem tudtam. - mentegetőzött.
- Szóval, mivel még nem vagyok nagykorú - folytattam -, így a legközelebbi rokonomhoz, Charliehoz kellett költöznöm. - magyaráztam.
- Tényleg nagyon sajnálom. - mondta együtt érzően. - Mármint, nem azt, hogy megismertelek, mert annak ... nagyon örülök. - mosolygott.
- Én is örülök, hogy megismerhettelek. - mosolyogtam vissza. - Te nem fázol? - kérdeztem, miközben fedetlen felsőtestére tévedt a tekintetem, ami nem volt egy rossz látvány.
- Én sose fázok. - jelentette ki büszkén, majd rám nézett - De ha te igen, akkor menjünk be. - majd átkarolta a vállamat. Azonnal melegség öntött el, Embry olyan volt, mint egy két lábon járó radiátor.
Amikor visszaértünk a kis házba, Charlie éppen Suetól búcsúzkodott. Jól éreztem, hogy van köztük valami. Olyanok voltak, mint két szerelmes tinédzser.
- Te meg hol voltál? - kérdezte Charlie, amikor észrevett minket. Szeme rögtön Embryre tévedt, gondolom leesett neki, hogy vele voltam. - Vigyázz magadra, kölyök! - fenyegetőzött Charlie, mire Embry csak elmosolyodott.
Én is gyorsan elbúcsúztam Suetól és a srácoktól. Leah távolságtartóan viselkedett, így őt lerendeztem egy "sziával", majd bepattantunk a kocsiba és hazaindultunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése