6. fejezet - Az első találkozás

Sziasztok!
Meghoztam az új fejezetet. Ne haragudjatok, hogy ennyit kellett várni rá, de a napokban nagyon sokat kell(ett) tanulnom. Mindig feljöttem egy kicsit, és írogattam a meglévő részekhez egy kicsit, de sosem végeztem időben. Eddig.
Na, nem pofázok többet, íme az új rész, egy új (fő)szereplővel...


- Kicsit jobbra! Még... még egy kicsit...mé..állj! Szuper! – tapsikolt Lori, amikor végre sikerült úgy felraknom a „WELCOME” feliratú transzparenst a bejárat felé, hogy az Lori szerint tökéletesen mutasson. Dave tartotta alattam a létrát, Chris pedig a másik oldalon igazgatta a díszleteket. Cheryl is szorgosan tevékenykedett, a folyosó – nekünk, végzősöknek, és még néhány alsósnak köszönhetően – csak úgy pompázott. Már lassan minden készen állt az esti bulira, a hangfalak már a helyükön voltak, a kajákat és az italokat folyamatosan hordják befelé. Lassan lépegettem le a létráról, megköszöntem Davenek a segítségét - és a bókokat, amiket az állítólag kicsi és formás fenekemre tett-, majd Lorihoz mentem, hogy befejezzük a díszítést. Körülbelül öt órára sikerült teljesítenünk a ránk bízott feladatot. Ahogy megbeszéltük, Lorival nálunk fogunk készülődni. Elköszöntünk a többiektől, majd bepattantunk Lori kocsijába és a Swan rezidencia felé hajtottunk.


- Jut eszembe! Van még valami, amiről nem beszéltünk... hogy is kerültél Forksba? - szegezte nekem a kérdést immár a szobámban, miután befejeztük a sminkelést. 
Tudtam, hogy egyszer ez is be fog következni, de azt nem sejtettem, hogy ilyen hamar. Kelletlenül, de egy mély levegővétel után beavattam:
- Alig egy hónapja autóbalesetem volt. - a szörnyű emlékek ismét felelevenedtek bennem - Én túléltem, de a szüleim... - ráztam a fejem - nem.
Lori szótlanul ült mellettem. Láthatólag nem tudta eldönteni, mit mondjon. Vagy mit ne mondjon. Együttérzően átkarolta a vállam, és nyögött egy "sajnálomot".
- Dióhéjban ennyi... így kerültem Charliehoz. - nagy erőfeszítések árán, de sikerült visszatartanom a könnyeimet, és még egy mosolyt is erőltettem az arcomra. Elkerülve további sajnálkozó pillantásáit, kibújtam öleléséből és a szekrényemhez indultam. Tématerelésként megkértem Lorit, hogy segítsen kiválasztani egy szettet. Bejött a terv, a téma egyből a ruhákra terelődött. Miután összeállítottuk a szettjeinket, átvonultam a fürdőbe, Lori pedig az én szobámban öltözködött.
Miután sikeresen felaggattam magamra a cuccokat, a hajamat vettem kezelésbe. Kifésültem a rakoncátlan tincseket, és gyorsan végig futottam rajta hajvasalóval is.

- Jobb, ha most már indulunk! - pillantottam az órámra.
- Okés! - cuppantott egy utolsót a tükörbe, hogy megbizonyosodjon róla, hogy tökéletesen felkente a szájfényt. Mosolyogva figyeltem mozdulatait, majd végre elindultunk.
Lori kocsijával mentünk a buliba, haza már Charlie hoz. Lorival szerettem volna jönni, de nagybácsim ragaszkodott hozzá. De ha ez kell hogy nyugodt szívvel elengedjen...
Útközben megcsörrent a telefonom, a kijelzőn Charlie neve jelent meg. Mosolyogva nyomtam meg a zöld gombocskát.
- Még oda sem értünk! - nevettem. El tudom róla képzelni, hogy minden fél órában hívogatni fog, hogy ellenőrizgessen.
- Csak szeretnék megbizonyosodni arról, hogy minden rendben. - ezen mosolyognom kellett, Charlie mindig is tetteiben fejezte ki a szeretetét, és nem szavakban. Ez a szüntelen, csillapíthatatlan aggódás is ezt igazolja.
- Köszönöm Charlie az aggódást, de hidd el, nem lehet semmi baj. Ez csak egy ártatlan évnyitó buli az ISKOLÁBAN. - hangsúlyoztam a buli helyszínét.
- Ígérd meg, hogy felhívsz, ha haza szeretnél jönni, vagy ne adj' isten, ha baj van! NE ülj be egyik suhanc mellé se! És ha valamelyik kölyök ittas, ne engedjétek vezetni! - oktatott az út további részében Charlie. Rendőrök...
- Minden oké lesz, és megígérem, hogy veled megyek haza! Nyugi, nem lesz semmi gáz. Ígérem, hogy egy kortyot sem iszom! - nyugtatgattam. Fogalmam sincs, hogy tud ennyire parázni valaki.
- Hát akkor, oké... jó szórakozást! - bontotta a vonalat.
Mire letettem a telefont, meg is érkeztünk a buli helyszínére, azaz a forksi suliba. Leparkoltunk, majd elindultunk a tömeg felé. Nagyon jól nézett ki az udvar, minden pompázott. A hangfalakból éppen Kat DeLuna Run the Show című száma dübörgött. Az udvar végén pedig egy pavilont is sikerült kiszúrnom.

- Csajszik! - hallottunk meg egy ismerős hangot. A hang irányába fordultunk, Davet pillantottuk meg, aki hevesen integetett felénk. Összenéztünk Lorival, majd elindultunk Dave irányába. Ahogy közelebb értünk,megállapítottam, hogy már ő sem szomjas... Durva partikat nyomhat, ha már a bulik elején seggrészeg. Sosem értettem az olyanokat, akik csak részegen tudják jól érezni magukat egy buliban. Én még sosem voltam berúgva, és nem is tervezem.
- Végre itt vagytok! - ölelt meg mindkettőnket. Kelletlenül, de viszonoztuk gesztusát.
- Dave, hogy lehet, hogy még csak most kezdődött el a buli, de te már bűzlessz a piától? - fintorgott Lori.
- Még csak bemelegítünk. - vigyorog Dave.
- Chris? Cheryl? - nyújtogatom a nyakam, de sehol nem látom őket.
- Fogalmam sincs. - vonja meg a vállát - Kértek sört? - nyújt felénk egy-egy üveg sört.
- Nem, kössz. Megyek körülnézni. - jelentem ki. - Lori, velem jössz?
- Aham. - bólint Lori - Dave, te pedig, ha lehet ne igyál többet. Rendesen ki fogod ütni magad, ha így folytatod...
- Rendben anyuci! - viccelődik Dave. Lori erre csak megforgatja a szemeit.

Lorival és Cheryllel elkezdtünk táncolni, Christ sehol nem találjuk.
Már rég besötétedett, szerencsénkre az ég tiszta volt, a szokásos, forksi időjárásnak nyoma sem volt. A Hold és a csillagok beragyogták az égboltot, mi pedig kerti fáklyákkal és tábortűzzel világítottuk be még jobban a placcot. Jó volt a hangulat, bár egy-két seggfej azért okozott már némi problémát...


- Megyek, iszok valamit! - üvöltöm Lori fülébe, de inkább kézjelekkel magyarázom, mert a hangos zenétől és ricsajtól semmit nem ért. Veszek egy kis gyömbérsört, majd a pavilonnál megpillantom Christ. Magányosan üldögél és látszólag nem élvezi a bulit.
- Szió! - ülök le mellé - Unatkozol?
- Szia! Valahogy úgy... 
- Nem akarsz táncolni? Vannak ám dögös csajok! - bokszolok egyet a vállába.
- Nem mintha a dögös csajok buknának rám.
- Ajj, ne butáskodj! Isteni pasi vagy, kifejezetten 5 csillagos! - erre felnevet. - Komolyan!
- Köszönöm. - mosolyog. - De Ő mégsem vesz észre... - sóhajt egy nagyot. Nem tudtam nem észrevenni, hogy Lorit figyeli, aki éppen egy idegen fiúval táncol. Ahogy leszűrtem a következtetésemet, a torkomon akadt a gyömbérsör. Úristen! Hogy ezt eddig nem vettem észre!
- LORI???!!! TE LORIBA VAGY BELEZÚGVA? - fakadtam ki, mire elkezdett csitítani. Észre sem vettem, hogy az előbb már szinte kiabáltam. Bár úgyse hallotta meg senki a hangos zenétől. - De, hát... -kerestem a megfelelő szavakat - jól titkolod. - mosolyogtam.
- De most már mindegy. Összejön azzal a sráccal, én pedig tétlenül végignézem...

- Nem kell, hogy így legyen. - pillantottam Lori irányába, de a srác már sehol sem volt - Nézd csak! - böktem barátnőnk irányába. - Menj, és kérd fel táncolni!
- Szerinted ez jó ötlet?! - bizonytalankodott.
- Én találtam ki, úgyhogy tökéletes! - erre felnevetett - Na, menj már! - löktem meg nevetve. Hátrapillantott, mire biztatóan rákacsintottam, majd megindult Lori felé. Látszólag sikerrel járt, mert alig fél perccel később már együtt ropták. Most látom csak, mennyire összeillenek. Annyira aranyosak együtt. Hogy a fenébe nem vettem ezt eddig észre???!!!

Milyen szerencsés Lori... Bárcsak belém is szerelmes lenne egy ilyen kedves, helyes fiú, mint Chris. És nem egy olyan, mint Dave, vagy az exem, Tyler. Úgy látszik vonzom a rosszfiúkat...

Amikor megfordultam, kis-híján szívinfarktust kaptam. Egy jóképű srác állt előttem.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - somolygott csábosan. Szőkésbarna haja ezüstösen csillogott a holdfényben. Szeme éjfekete, a mosolya pedig... lehengerlő. Soha nem láttam még ilyen jóképű fiút. Egyszerűen megbabonázott.
- Semmi gáz - motyogtam, miután magamhoz tértem. Loriék felé fordultam, de éppen egymással voltak elfoglalva. - Ömm, ismerlek valahonnan? - kérdeztem az idegent, miközben felvettem a szemkontaktust. - Nem úgy nézel ki, mint egy gimis. Egyetemista vagy? - fürkésztem az arcát, de nem ugrott be, hogy ki ő.
- Nem. - nevetett. - Már egy jó ideje nem járok suliba. Riley vagyok. Riley Biers.

Bocsánat :(

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy nem hozok új részt, de semmi időm nincs. :S  Minden napra jut valami tz, vagy egy-két fontosabb doga. Próba nyelvvizsgázok is (SZORÍTSATOK!! :D), holnap írásban, holnapután szóban. Ha jól sikerül, akkor megyek az "élesre".
Már félig megírtam a 6. fejezetet, de még sok hiányzik belőle, és ami meg van, még azt sem sikerült tökéletesítenem. Tanulás mellett egyéb programjaim is vannak (sulis kirándulások;barátnős programok). Igyekszem jönni - és nem csak panaszkodni -, de mostanság nagyon szrul állok...
Hamarosan jelentkezem!
xoxo, bii*

Díjak

Szanduss jó úton halad afelé, hogy elkényeztessen. Ez a sok díj.. :'D
Ismét köszönöm Neked! <3

Szabályok (mindkettőnél):

1. Tedd ki a logót a blogodra!
2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad! (linkelve)
3. Add tovább 7 embernek!
4. Hagyj náluk megjegyzést, hogy tudjanak róla!
5. Írj magadról 7 dolgot!

A hét dolog rólam:

• Angolt és németet tanulok
• Imádom a Vastag tesókat
• Rendszeresen vásárolom az alábbi magazinokat: IM, Bravo Girl
• Kedvenc tantárgyam az angol
• Fent vagyok starity-n
• Idézetmániás vagyok
• Nina Dobrev és Blake Lively a példaképem

Tovább küldöm: mexike, Andy, Zoe, Szoffi, Gina, szandíí*, Kata(és a többiek)

5. fejezet - Embry és a haverok

- Embry?! -  mindenre számítottam, csak erre nem. Embry Call bőrig ázva ácsorog a verandánkon.
- Szia! - mosolygott - Ne haragudj a zavarásért, csak nem válaszoltál a hívásaimra. Se vezetékesen, se mobilon, és már aggódtam kicsit... - mondta zavartan. - De már látom, hogy minden oké, úgyhogy... - indult el.
- Hé, várj! - nyúltam utána - Gyere be, legalább addig várj, amíg eláll az eső.
- Nem vagyok cukorból, nem fogok elolvadni egy kis esőtől. - játszotta a macsót. - De... esetleg Pénteken eljöhetnél velem valahova... - célozgatott.
- Péntek? - kérdeztem vissza. - Péntekre már van programom...
- Már is találtál valakit a sulidban? - mosolygott kelletlenül.
- Nem. Sulibuli lesz... - világosítottam fel a helyzetről.
- Szóval akkor már találtál barátokat. Ennek örülök. - mosolygott, majd pár perccel később újra megszólalt - Na, akkor én megyek. Hívj, ha rám érsz. - egy kis szomorúságot véltem felfedezni a hangjában, majd sarkon fordult és leszaladt a verandáról. Mire feleszméltem gondolataimból, addigra már rég eltűnt. Nem autóval jött, akkor meg hogy a fenébe tűnt el ilyen gyorsan?!
Miután visszamentem a házba, közöltem Charlieval, hogy ki volt a látogató, majd elköszöntem tőle és felmentem a szobámba. Megnéztem a telefonomat, 14 nem fogadott hívásom volt Embrytől, és egy Loritól. Töröltem Embry hívásait, majd Lorit tárcsáztam. Kiderült, hogy csak a matek leckét akarta elkérni, de már megkapta mástól. Fecsegett még egy-két dologról, én figyelmesen hallgattam, legalább eltereli a gondolataimat. Miután Lori lerakta, gyors lezuhanyoztam és bebújtam az ágyamba.
Gondolkoztam az Embry-s dolgon. Megérdemli az esélyt, ha már egy ilyen selejt csaj tetszik neki, mint amilyen én vagyok. Kedves és még helyes is. Pontosan ilyen fiút kerestem anno... a baleset előtt.
Megegyeztem magammal, hogy holnap felhívom, és elhívom randizni. Ezt tervezgetve pillanatok alatt elnyomott az álom.

 A rémálmaimból ismét az ébresztőórám zökkentett ki. Örültem, hogy végre reggel van. Minden egyes éjjel a balesetről álmodok. Csak remélni tudom, hogy ennek nemsokára vége lesz. Még most is látom magam előtt a törött szélvédőt, a véres légzsákokat és anya ijedt tekintetét. Aztán ismét felébredek a kórházban, ahol közlik velem, hogy a szüleim halottak.

A fürdőben sikerült észhez téríteni magam. Hideg vízzel megmosakodtam, majd felöltöztem, és lebattyogtam Charliehoz. Éppen az újságját böngészte a reggeli kávéja mellett.
- Szia! - köszöntem gyors, majd elővettem a hűtőből a tejet és nekiálltam elkészíteni a kakaómat.
- Akarsz beszélni róla? - szólalt meg váratlanul. Szóval a gyanúm beigazolódott: kiabáltam álmomba. Csodálatos...
- Mégis miről? - tettem a hülyét.
- Hallottam, ahogy éjjel kiabáltál.. Rémálmaid vannak a balesetről, igaz? - válaszként bólintottam. - Ha szeretnél beszélni róla, akkor szólj, oké? És ha nem is velem, akkor beszélj Bellával. Ő is volt már ilyen helyzetben...
- Köszönöm, Charlie! - mosolyogtam nagybátyámra néhány másodperces kihagyás után. De ezen nincs mit megbeszélni. Ezen úgyis csak az idő segíthet. - Indulnom kéne a suliba... - kaptam fel a táskámat, miután elmostam a bögrét.
- Ja, persze. - itta meg a maradék kávéját Charlie, majd indultunk is a kocsihoz.

Órák után Lorival sétáltunk a parkolóban, amikor valaki a nevemet kiabáltam. Megfordultam. Embry intett felém. Lori kérdő pillantást villantott rám. Megígértem neki, hogy holnap mindent elmesélek neki, majd sietősen megöleltem és Embryhez rohantam.
- Hát te, mit keresel itt? - somolyogtam.
- Nem tudtam kivárni a holnapot. - vigyorgott, mint egy tejbetök. - Ugye nem gond?
- Nem, indulhatunk. - nevettem, majd a motorjára pillantottam. - Szép darab.

Alig tíz perc alatt elértük La Pusht. Ha Charlie most látna minket...

- Gyönyörű, nem? - utalva bambult arckifejezésemre. És valóban. La Push most még szebbnek tűnt, mint amikor utoljára láttam. Mindig is oda voltam a tengerpartokért, de ez a sziklás-kavicsos tengerpart még a homokos tengerpartot is felülmúlja. Már utána olvastam a helyi indián történeteknek, amik szintén lenyűgöztek. És meg kell valljam, én hiszek bennük. Annyira varázslatos ez a hely, hogy simán eltudom képzelni, hogy itt van valami természetfeletti. Persze a farkasos sztoriban kételkedem.

- Van pár ismerős, akiknek be szeretnélek mutatni. Néhányukkal már találkoztál is. - mosolygott sejtelmesen, majd a lakóházak irányába húzott. Egy barátságos kis faházból 5 félmeztelen srác futott ki. Köztük volt a kis Seth és Quil, akiket a vacsoráról már ismerek. Bólintottak nekem, mire szégyenlősen elmosolyodtam
- Jared, Sam, Paul. - szólt a számomra idegen srácoknak - Ő itt Mia Swan, Bella unokatestvére. Alig két hete költözött Forksba.
- Azt hiszem mindannyiunk nevében beszélhetek, hogy örülök, hogy megismerhetlek, Sam vagyok. - mutatkozott be - Ők ott Paul és Jared. - mutatott egymás után a srácokra. Egymásra mosolyogtunk. Én kicsit kínosan éreztem magam a meztelen felsőtestek közt.
- Na, mi megyünk is. Van egy kis dolgunk. - bólintott Sam Embryre, majd rám villantott egy újabb mosolyt, és befutottak az erdőbe.
- Akarom én tudni, hogy mit értenek azalatt, hogy "van egy kis dolgunk"? - kérdeztem nevetve.
- Nem hinném. - nevetett rám Embry, majd behúzott a házba.

Egy fiú és két lány beszélgetett a konyhában. Amint beléptünk a helységbe, mind a hárman felkapták a fejüket. Az egyikükben Leaht ismertem fel, a másik kettő teljesen ismeretlen.
- Leaht ugyebár ismered. - bólintottam - Ő itt Emily, Sam felesége. Ő pedig Jacob Black.
Úgy látszik ők már ismernek engem, mert Emily is és Jacob is részvétét nyilvánította a szüleim miatt. Emily meg is ölelt, Jacob pedig kedvesen rám mosolygott. Még Leah is mutatott egy kis együttérzést.
Jacob pár perccel később le is lépett, négyen maradtunk.
- Gyertek, üljetek le. Mindjárt elkészül a süti. - mosolygott kedvesen Emily, mi pedig helyet foglaltunk.
- Sajnálom a múltkorit. - szólalt meg váratlanul Leah, és még egy mosollyal ajándékozott meg - Csak azt hittem, hogy ugyanolyan vagy, mint a vá... Bella.
- Leah! - kiabált rá Embry. Emily is megdermedt egy pillanatra.
- Miért, mit csinált Bella? - értetlenkedtem.
Leah szégyenlősen lesütötte a szemét. Embry megrázta a fejét, majd válaszolt: - Régi sztori. Dióhéjban annyi, hogy Bella megsértette Jake érzéseit, ha érted.... - magyarázta - De azóta már minden oké, nem értem Leah miért tart még mindig itt... - csak úgy remegett az idegességtől, de végül lecsillapodott.
- Szóval Bella és Jacob... - kerestem a megfelelő szavakat - kavartak?
- Inkább fogalmaznék úgy, hogy Jake hajtott Bellára, de Bella csak barátként tekintett rá... - magyarázta Embry. Lehet mégiscsak igaza lesz Leahnek. Hogy olyan vagyok mint Bella. Itt van Embry, és nem tudom, hogy mit tegyek vele. Tetszik, de csak olyan mint egy jó barát. Ennyi. De ő többet akar, és ez Leahnak is feltűnt.
Miután Emily teletömött minket a sütijével, megkértem Embryt, hogy vigyen haza. Elbúcsúztam a lányoktól, és most nem csak Emily, hanem Leah is megölelt. Alaposan meglepődtem.

- Hát akkor... köszi a mai napot - mosolyogtam Embryre, miután leszálltam a motorról.
- Megismételjük valamikor a ... randit? - kérdezte Embry, mire zavarba jöttem - Mert ugye ez randinak számított, igaz?
- Több mint valószínű. - nevettem. Köszönésként megöleltem. Embry látszólag nem érte be ennyivel. Vészesen közeledett az arcom felé, de az utolsó pillanatban elkaptam a fejem.
- Ne haragudj, nem kellett volna. - kért bocsánatot.
- Nem, izé... nem baj. Csak ez még nekem korai. - pirultam. - Majd hívlak. - és ennyivel lerendeztem. Menekülőt fújva berohantam a házba. Hát ez elég kínos volt, már megint sikerült mindent elrontanom. Egy idióta vagyok, semmi kétség.

4. fejezet - Az új lány

A telefonom ébresztőjére keltem. Az első gondolat, ami végig futott a fejemben, az az volt, hogy ma van az első napom a forksi gimiben. Csodás. Már előre látom magam előtt a kíváncsi tekinteteket.
Embry tegnap felajánlotta, hogy bevisz a suliba, de elutasítottam. Nem szeretném, ha már az első napon mindenki azt hinné, hogy máris bepasiztam. Remélem Embry sem úgy gondol rám, mint potenciális barátnőre. Persze helyes srác, de én még sem úgy vonzódom hozzá, ahogy azt egy normális lány tenné.

Tanácstalanul álldogáltam a szekrényem előtt. Végül maradtam a szokásos szerelésnél: csőfarmer, t-shirt, tornacsuka és egy dzseki. Biztos ami biztos alapon. Természetesen szeretem a magassarkút és a csinosabb felsőket, de jobb ha először kiismerem magam a suliban. A kiválasztott ruhadarabokkal átsétáltam a fürdőbe, ahol a felöltözés után elvégeztem szokásos reggeli rituálémat - fogmosás, egy kis púder, szempillaspirál, szájfény,parfüm, és kész is. Még gyors kifésültem a hajam szögegyenesre, majd rámosolyogtam a tükörképemre. Remélem elég meggyőzően festek.

Felkaptam a sulitáskát, majd lesétáltam a földszintre. Charlie szokás szerint már robotolt az őrsön. Hagyott egy "Sok szerencsét" cetlit a frizsideren, amiért hálás voltam. Bárhol jártam, mindig sikerült barátokat szereznem. Most viszont félek, hogy senki nem akar majd barátkozni a "kissé depis, árva lánnyal". Nem volt étvágyam, ezért csak egy müzliszeletet és egy palack mentes vizet dobtam be a táskámba. Ha megéhezem, akkor ott lesz a menza.

Megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha kihagynám az első napot, de aztán ezt a bugyuta gondolatot is elhessegettem. Egyszer úgy is muszáj lesz iskolába mennem, és itt van Charlie is. Ő nem hagyott cserben, én sem fogom őt. Lemondóan sóhajtottam, majd elindultam, hogy szembe nézzek az újabb megpróbáltatással.

 

Meg kell mondjam, jó nagy ökör vagyok, hogy elutasítottam Embry ajánlatát. Autóval kicsit kevesebbnek tűnt a távolság a gimi és a házunk között, mint gyalog. De végre megérkeztem - a nyüzsgő diákokból és a "Forks High School" feliratból ítélve. Hát akkor, csapjunk a lovak közé! Vettem egy nagy levegőt, átvágtam a parkolón, és becsörtettem az épületbe, nem törődve az engem fürkésző tekintetekkel. A folyosón tolongtak a diákok, mintha egy hangyaboy közepébe csöppentem volna.
Kiszúrtam egy kisebb irodát a folyosó végén, átverekedtem magam a tömegen, majd bekukucskáltam az iroda ablakán. Egy aprócska, szemüveges néni ült az asztal mögött. Bekopogtam, mire a néni felkapta a fejét, és mosolyogva beinvitált.

- Jó reggelt! - köszöntem, ahogy beléptem az ajtón.

- Szia! Mit tehetek érted? - mosolygott kedvesen.

- Miranda Swan vagyok, az új diák.

- Hát persze! Említették, hogy érkezik egy új diák a végzősök közé. Várj csak egy kicsit, mindjárt megkeresem a papírjaid... - kutakodott a fiókjában. Beletelt néhány percbe, mire megtalálta, amit keresett: - Tessék. - nyújtott felém egy halom papírt - Órarend, igazolvány, tanárlista, tankönyvlista. A tanárlistát kérlek hozd vissza a nap végére, aláírva. - válaszként bólintottam - Üdv az iskolánkban! - biztatóan mosolygott.

Megköszöntem a segítségét, majd visszatértem a folyosóra, ami szerencsére már kezdett kiürülni. Elmélyülten tanulmányoztam az órarendemet és a tankönyvlistámat. Történelem óra lesz az első órám, a terem pedig...

- Jézusom! Ne haragudj! - mentegetőztem annak a lánynak, akinek sikeresen nekimentem.

- Semmi gáz, hátra kellett volna néznem. - nevetett - Lori Wymer. - nyújtotta felém a kezét.

- Miranda Swan, de hívj csak nyugodtan Miának. - ráztam meg a kezét.

- Te vagy az új diák?! Mindenki rólad beszél!

- Mindenki?! - ismételtem, miközben borsóméretűre zsugorodott a gyomrom.

- Ne ijedj meg! - nevetett. - Itt, Forksban nagy dolog, ha új diák érkezik hozzánk. Főleg ha az illető Swan rendőrfőnök rokona... Hol lesz az első órád? - kérdezte, majd szinte kitépte a kezemből az órarendem. Bírom ezt a lányt, olyan kis temperamentumos. - Szuper! Ahogy látom együtt leszünk az első két órán. Gyere - karolt belém -, induljon az idegenvezetés a csodálatos forksi gimnáziumban! - mire mindketten felnevettünk, majd elindultunk a C épület felé.

Mr. Badrick a polgárháborúkról beszélt, de ahogy észrevettem nem sokan figyeltek rá. Én próbálkoztam, bőszen jegyzeteltem, de Lori szüntelen csacsogása miatt én sem tudtam teljes erővel koncentrálni. Az első két óra után Lori elhívott, hogy ebédeljek vele és a barátaival. Természetesen elfogadtam a meghívását, örültem hogy van aki szóba áll a kísérteties új lánnyal...

Lori a terem túlsó végében álló asztalkához vezetett, ahol két fiú és egy lány nevetgélt. 

- Srácok! - köszönt nekik Lori - Ő itt Mia Swan, az új lány! - mosolyogva intettem nekik, ők először gyorsan végignéztek rajtam, majd viszonozták mosolyomat és üdvözöltek a csapatban. Nem gondoltam volna, hogy már az első nap ennyi barátot szerzek. Megkönnyebülés.

- Na húzzunk, szerezzünk valami ehetőt. - húzott Lori a pulthoz, miután lepakoltuk a cuccainkat. Nem voltam éhes, így csak egy zöld almát vettem le a tálcáról.

- Lányok! Ezt most komolyan mind megfogjátok enni? - kérdezte Dave némi szarkazmussal a hangjában, majd nevetésben tört ki. Lepillantottam az almából, a müzliszeletből és a mentes vízből álló ebédemre és kuncogtam.

- Mi legalább egészségesen táplálkozunk! - néztem Lori salátájára, majd Dave zsírban tocsogó hamburgerére.

- De nem laksz jól vele. Ti tudjátok, nekem aztán mindegy. - vonta meg a vállát - Tud valaki valamit az évnyitó banzájról? - váltott témát Dave, miközben a kóláját szürcsölte.

- Azt hiszem, most Pénteken lesz. Mrs. Wilson már be is tiltotta az alkoholt... - szólalt meg Cheryl, aki egészen eddig csöndben volt.

- Semmi köze hozzá, hogy mit iszunk! Mi szervezzük a bulit, és nem a tanárok. - háborgott.

- Igen Dave, de a suliban tartjuk, és azért így már mindjárt más a helyzet.

- Tojok a szabályokra! Ma le is szervezem a piát és a kaját, Chris te intézed a zenét! - adta ki a parancsot Dave "kapitány". Chris bólintott, jelezve, hogy gondoskodik a zenéről. - Hölgyeim, uram... - állt fel Dave - ha most megbocsájtanak, neki állok megszervezni az évtized legjobb buliját! - vigyorgott önelégülten.

- Sok szerencsét! Kíváncsi vagyok, hogy 3 nap alatt mekkora bulit tudsz összehozni. - incselkedett Cheryl.

- Figyelj és okulj! - mondta Dave, majd a fiúbanda felé vette az irányt. Mi csak nevetve összenéztünk.

Órák után leadtam a papíromat a titkárnőnek, majd - ahogy megbeszéltük - a parkolóban találkoztunk Lorival és Chrisszel. Lori felajánlotta, hogy hazavisz - és mivel viharfelhők gyülekeztek az amúgyis borús Forks felett -, elfogadtam. Behuppantam az anyósülésre, Chris pedig hátra. Mint mindig, most is elég kényelmetlenül éreztem magam a kocsiban. Az autóbaleset óta rettegek kocsiba ülni, és nem hiszem, hogy mostanában megbékélnék a helyzettel.

Kevesebb, mint 5 perc alatt megérkeztünk a házunkhoz...vagyis Charlie házához. Megköszöntem nekik a mai napot és hogy ilyen kedvesek velem.

- Holnap találkozunk! - intettem nekik immár a járdáról. Végignéztem, ahogy Lori furgonja lekanyarodik, majd megkönnyebbülve indultam a ház felé. Ezt a napot is túléltem.

Éppen végeztem a vacsora elkészítésével, amikor Charlie megérkezett. Elmeséltük egymásnak, hogy kivel mi történt ma, megnyugtattam, hogy minden rendben van velem, és hogy sikerült beilleszkednem. Vacsora után ment a szokásos program: elmosogattam, elpakoltam, Charlie befeküdt a tévé elé. Épp indultam volna a szobámba, amikor valaki csöngetett,

- Hagyd csak, majd én kinyitom! - intettem Charlienak, majd ajtót nyitottam.

Díj :$

Szanduss tovább küldött nekem egy díjat. Köszönöm szépen! Nagyon aranyos vagy, hogy gondoltál rám! (L) :) 

7 dolog rólam:
1. 16 éves, átlagos lány vagyok
2. Az írás a(z egyik) hobbim, jelenleg 2 történeten "dolgozom"
3. Van egy kutyám, Liza, a palota pincsi
4. Imádok filmeket nézni, olvasni és zenét hallgatni
5. Gimnázium elvégzése után (most 11.-es vagyok) egyetemre szeretnék menni, hogy pszichológiát hallgathassak
6. Vámpírnaplók, Alkonyat, Pletykafészek, Odaát és Így jártam anyátokkal rajongó vagyok
7. Amerikában szeretnék élni, kedvenc városom New York

Tovább küldöm: Szanduss (vissza); Andy; Aby

3. fejezet - Rég nem látott rokon

Apa és anya a munkáról beszélgetnek, én a hátsó ülésről figyelem párosukat. Annyira összeillenek. Egy perccel később valami történik. Apu hirtelen elkapja a kormányt, anya sikítozik, az autónk felborul.

Zihálva ébredek, az arcomon izzadságcseppek gyöngyöznek. Újra a balesetről álmodtam. Bíztam benne, hogy a kínzó rémálmok megszűnnek, ha elhagyom a kórházat, de úgy látszik nem tágítanak a fejemből. Kimásztam az ágyból, majd elhúztam a függönyöket, hogy egy kis fényt engedjek a sötét szobába. Charlie autója már nem parkolt a feljárón, ezek szerint ma is dolgozik. Korgó gyomromnak eleget téve lesiettem a konyhába.

A hűtőn egy kis cetli fogadott, amit Charlie írt nekem: "Elmentem dolgozni, müzlit találsz a szekrényben, tej a hűtőben. Este jövök!". Bólintottam egyet, majd kidobtam a cetlit, és nekiláttam lakomázni. 

Reggeli közben már megint a szörnyű álmokon kattogott az agyam. Figyelem elterelésként úgy döntöttem, elmegyek futni egyet az erdőbe. Seattleben is minden hétvégén futni jártam, hogy formában tartsam magam. Miután befejeztem a reggelit és elmosogattam, felszaladtam a szobámba, hogy átöltözzek. Lófarokba kötöttem a hajam, felhúztam a futócipőm és beizzítottam a zenelejátszómat. Amikor nagy széllel kiviharzottam az ajtón, egy gyönyörű nőbe ütköztem bele. Akiben az én Bellámat ismertem meg.

- Szia! - mosolygott rám.

- Bella?! - hüledeztem, majd a nyakába borultam.

- Elmondanád, hogy mégis mit akartál az erdőben? - bukott ki belőle a kérdés, miután én már alaposan kivallattam a dolgokról.
- Csak futni akartam. - aztán elgondolkodtam. - Honnan tudtad, hogy hova indulok?
- Öööö - jött zavarba - megérzés.
- Ahaaa... - olyan furcsán viselkedik, mintha titkolna valamit.
- Ígérd meg, hogy soha nem mész egyedül semmilyen idegen, kietlen helyre! - szinte felrobbant, olyan mérges volt.
- Bella, mégis mitől kéne félnem?! Maci Lacitól? - humorizáltam.
- Nem vicces. Csak ígérd meg. Kérlek. - nézett boci szemekkel.
- Oké, megígérem. - válaszoltam megadóan, majd nekiálltam kávét főzni. - Biztos nem kérsz? - mutattam a kávéfőzőre. Válaszul megrázta a fejét.
- Mennem kéne. - pattant fel a székről.
- Mi? De hisz csak most jöttél! Még nem is meséltél a családodról... - célozgattam.
- Majd talán máskor. - mosolygott, majd odajött hozzám és megölelt.
- Hú, de erős lettél! - nevettem, miközben próbáltam kibontakozni erős szorításából. Válaszul csak zavartan mosolygott.
- Ne fáraszd magad, kitalálok! - intett, majd elindult kifelé - Ja... és ne felejtsd mit ígértél! - fordult vissza az ajtóból.
Az ablakból végig néztem ahogy elhajt...egy luxuskocsival. Ejha! Charlie nem hazudott Bella férjének családjáról.


Éppen tornáztam, amikor megcsörrent a vezetékes. Gyorsan befutottam a konyhába, és felkaptam a készüléket.
- Haló?
- Szia! Ugye még nem kezdtél el főzni? - szólt a vonal másik végéről nagybácsim hangja.
- Nem.
- Akkor jó, ne is tedd. Vacsorameghívásunk van egy jó barátomhoz. Ha szeretnél jönni...
- Természetesen. 
- Akkor készülj el 6-ig, ahogy hazaérek, egyből indulunk. Most leteszem, mert munka van. - sóhajtott.

Fél 5 felé járt az idő, amikor végeztem a tornázással. Ezután relax fürdővel kényeztettem magam, a hajamra is tettem egy ápoló pakolást, és nyugisan folytattam a készülődést. Egyenesre szárítottam a hajamat, majd bevonultam a szobámba és kiválasztottam egy kényelmes, de csinos összeállítást. Raktam fel egy kis natúr sminket, és a kedvenc parfümömből is fújtam magamra egy kicsit. Beledobáltam a táskámba a legszükségesebb dolgokat - zsepi, telefon, tükör, ajakápoló.
Alig pár perccel később Charlie megérkezett. Leszaladtam elé a földszintre.
- Szia! - köszöntöttem - Milyen napod volt?
- Szokásosan unalmas. Csak néhány rendbontó kölyköt csíptünk fülön. Te mit csináltál ma? - kérdezett vissza.
- Tornáztam, ettem, mosogattam, Bellával dumáltunk, ettem, moso... - Charlie hirtelen megtorpant.
- Bells itt járt? - vágott a szavamba.
- Igen. Gondolom sűrűn van itt... Vagy nem?
- Nem mondhatnám. - mielőtt tovább faggathattam volna, felment a szobájába átöltözni. Kicsit furcsa ez nekem, Bells tényleg titkol valamit.


- Kikhez is megyünk? - kérdeztem Charlietól, immár a kocsiban ülve.
- Clearwaterékhez. Sue Clearwater nagyon kedves. És remek szakács. Van egy lánya, Leah és egy fia, Seth. Sue férje két évvel ezelőtt meghalt. - tájékoztatott Charlie - Jó barátom volt.
- Sajnálom. - sóhajtottam. Szóval félig-meddig egy cipőben evezek a Clearwater testvérekkel. Szomorú, hogy mennyien nőnek fel anya vagy apa vagy anya és apa nélkül.
Gondolataimból La Push festői képe zökkentett ki. Éppen naplemente volt, vitathatatlanul a legszebb napszak. Az ablak felé fordultam és kigyönyörködtem magam a tenger és a naplemente csodás párosában. Néhány perccel később Charlie leállította a motort. Egy kis, barátságos házikó volt a partól pár méterre, minden bizonnyal ide szól a mai vacsorameghívás. Charliet követve kiszálltam a kocsiból, majd a házikó felé indultam.

Charlie kopogott, majd bekukucskált az ajtón.
- Gyertek csak beljebb! - hallottam a kedvesen csilingelő női hangot. Ahogy beljebb mentünk, Sue egy öleléssel üdvözölte Charliet, majd felém fordult: - Ó, szóval te lennél a híres Mia, Charlie sokat mesélt rólad! - kedvesen mosolygott, majd a kezét nyújtotta felém - Sue Clearwater. - mosolyogva megráztam a kezét.
- Segíthetek valamiben? - néztem az asztalon lévő rendezetlen tányérkupacra.
- Hagyd csak! Egy perc és megcsinálom. - mosolygott, majd nekiállt pakolni - Ne ácsorogjatok már, üljetek le! - "parancsolt" ránk, majd besietett a konyhába. Úgy tettünk, ahogy kérte, kényelmesen elhelyezkedtünk.
Pár másodperccel később már meg is jelent az asztalnál, kezében a gőzölgő vacsorával. - A fiúk is hamarosan megérkeznek, bizonyára már FARKASÉHESEK. - nevetett, mire Charlie felhorkantott. - Nyugodtan kezdjetek el enni, mindjárt jövök én is! - mondta, majd újra eltűnt a konyhában. Charlieval neki is estünk a vacsoránknak. Néhány perccel később hangos kurjantásokat és nevetést hallottam a part irányából. Majd újabbakat, de azokat már közelebbről. Charlie felsóhajtott. Ezt követően a bejárati ajtó kicsapódott, három félmeztelen fiú és egy - igencsak szakadt cuccban lévő - lány lépett be a kis szobába.


Sue a hangzavarra "előbújt" a konyhából, üdvözölte a srácokat. Ezután bejelentette, hogy egy új arc is részt vesz a mai vacsorán, aki történetesen én lennék. Amikor minden szempár rám szegeződött, félénken intettem egyet, majd a vacsorámat kezdtem fixírozni.
Az egyik fiú azonnal mellém ült, félrelökve a haverját. Sötétbarna haja és szintén sötét barna szeme volt. - Szóval, ki is vagy te? - kérdezte két csirkecomb között.
- Embry! Ne zargasd már azt a szegény lányt! - szólt rá Sue.
- Semmi gáz, Sue! - nevettem - Mia vagyok, Bella unokatestvére. Most költöztem Forksba, és egy darabig Charliet fogom "boldogítani".
- Charlie, te mázlista! - jegyezte meg Embry.
A vacsora után segítettem elpakolni Suenak. Éppen a második adag koszos edénnyel indultam a konyha felé, amikor mellettem termett Sue lánya, Leah. - Majd én elmosom! - majd durcásan kikapta a kezemből. Nem értettem, mit ártottam neki, de nem is érdekelt különösképpen.
- Ne is foglalkozz vele, ő mindig ilyen - bökött Leah irányába Embry - Van kedved sétálni egyet?


- És, hogy-hogy ideköltöztél? - kérdezősködött, miközben a parton sétálgattunk.
- Múlt héten autóbalesetem volt, - komorodtam el, ahogy eszembe jutottak az emlékeim - én túléltem, a szüleim nem. - megköszörültem a torkom, hogy visszafojtsam a kitörő könnyeket.
- Jézus! Sajnálom, ne haragudj... én nem tudtam. - mentegetőzött.
- Szóval, mivel még nem vagyok nagykorú - folytattam -, így a legközelebbi rokonomhoz, Charliehoz kellett költöznöm. - magyaráztam.
- Tényleg nagyon sajnálom. - mondta együtt érzően. - Mármint, nem azt, hogy megismertelek, mert annak ... nagyon örülök. - mosolygott.
- Én is örülök, hogy megismerhettelek. - mosolyogtam vissza. - Te nem fázol? - kérdeztem, miközben fedetlen felsőtestére tévedt a tekintetem, ami nem volt egy rossz látvány.
- Én sose fázok. - jelentette ki büszkén, majd rám nézett - De ha te igen, akkor menjünk be. - majd átkarolta a vállamat. Azonnal melegség öntött el, Embry olyan volt, mint egy két lábon járó radiátor.


Amikor visszaértünk a kis házba, Charlie éppen Suetól búcsúzkodott. Jól éreztem, hogy van köztük valami. Olyanok voltak, mint két szerelmes tinédzser.
- Te meg hol voltál? - kérdezte Charlie, amikor észrevett minket. Szeme rögtön Embryre tévedt, gondolom leesett neki, hogy vele voltam. - Vigyázz magadra, kölyök! - fenyegetőzött Charlie, mire Embry csak elmosolyodott.
Én is gyorsan elbúcsúztam Suetól és a srácoktól. Leah távolságtartóan viselkedett, így őt lerendeztem egy "sziával", majd bepattantunk a kocsiba és hazaindultunk.

2. fejezet - Welcome to Forks, Welcome to Hell?

Körülbelül 2 óra alatt értünk át Seattleből Forksba. Bár utoljára 12 éves koromban jártam itt, meg kell hagyni, hogy a kisváros semmit sem változott. Az emberek kedvesen intettek Charlienak, engem természetesen senki nem ismert - maximum Charlie horgászbarátai.

Átszelve a kisebb utcákat, végre odaértünk a Swan házhoz. Akárcsak a kisváros, a ház is változatlan volt. Még mindig emlékszem, ahogy Bellával a ház mögötti részen játszottunk. Egyszer az erdőben fogócskáztunk, amiért később természetesen jól kikaptunk. Charlie sosem engedte, hogy egyedül bemenjünk az erdőbe, pedig én eddig még egy medvét sem láttam errefelé.

- Amíg Seattleben voltam veled, Bells felújította neked a szobát. Kicseréltettük a bútorokat, remélem tetszik. - nyitotta ki előttem Charlie az új szobám ajtaját. Bella tényleg kitett magáért. Igaz, rég voltam itt, de a szobának már csak a színe maradt a régi, minden más új volt. A fából készült bútorok többsége fehér volt.

- Charlie, ezt azért nem kellett volna. - ámuldoztam - El se tudom képzelni, mennyibe került a felújítás...

- Szinte mindent Bella állt. - vágott a szavamba - A férje nagyon gazdag családból származik...

- Tényleg! Az "új családja". Erről azért mesélhetnél nekem. - mosolyogtam.

- Majd vacsinál felvázolom a helyzetet. - mosolygott - Megyek, megrendelem a vacsorát. - indult ki az ajtómon. - A pizzát szereted, ugye? - fordult vissza.

- Imádom! - válaszoltam, majd mielőtt Charlie kilépett a szobából utána kiabáltam: - És, Charlie... köszönöm... mindent. - mosolyogtam.

Charlie mosolygott, majd elindult lefelé. Nekikezdtem a kipakolásnak. A ruháimat gondosan beakasztottam a szekrénybe. Ezután a könyveim következtek. A tankönyveimet és füzeteimet az íróasztal fiókjaiba zsúfoltam be, a kötelezők és a kedvenc olvasmányaim a polcon kaptak helyet. A fürdőszobába tartozó kellékeket kipakoltam a fésülködő asztalra. Az üres parafatáblára felraktam a barátaim és a szüleim képét. A szüleim házassági fotóját az éjjeliszekrényre raktam, az ébresztő óra és a lámpa mellé. Körülnéztem, a dobozok és bőröndök végre üresen álltak, gyorsan elpakoltam őket, hogy ne zavarják a kilátást, majd elégedetten dőltem az ágyra. Alig, hogy kényelmesen elhelyezkedtem, Charlie kiabált a földszintről, hogy megérkezett a vacsoránk.

- Szóval... - kezdtem bele a mondókámba, miközben egy pizzaszeletet halásztam ki a dobozból.

- Szóval? - kérdezett vissza Charlie.

- Mi ez a dolog Bella új családjával? Ő nem Phoenixben lakott Reneével? - értetlenkedtem.

- Alig négy éve költözött hozzám Forksba, mert Phil - Reneé pasija - baseballjátékos és ezért sokat utazik. Reneé szeretett volna Phillel tartani, de nem akarta Bellst egyedül hagyni. Ezért Bells úgy döntött, hogy hozzám költözik, hogy ne legyen az anyja útjába. Először aggódtunk érte, de aztán beilleszkedett, barátokat szerzett, és... megismerkedett Edwarddal - mondta a fickó nevét némi ellenszenvvel a hangjában.

- Nem kedveled? - mosolyogtam.

- Mondhatni, hogy elrabolta tőlem a lányomat. - folytatta - Bella teljesen belezúgott, miután leérettségizett, férjhez ment.

-Várj.. - akadtam meg. - Oké... mindig is tudtam, hogy Bella komoly és felelősségteljes, de már férjhez ment?!

- Ez még nem minden. - sóhajtott Charlie - Alig fél éve örökbe fogadtak egy kislányt, Renesmee-t.

- Hűű... - hüledeztem. - Nem semmi.

Charlie elgondolkodóan kortyintott bele a sörébe. Nem faggattam tovább, úgy láttam rajta, hogy nem igazán van ínyére ez a beszélgetés. Összeszedtem a tányérokat, és elmosogattam. Charlie befeküdt a tévé elé, valami meccset nézett. Jó éjszakát kívántam neki, majd felmentem a szobámba.

Írtam egy e-mailt Clairenek, meg utánanéztem egy kicsit a forksi giminek, hogy mégis mi vár rám, de pár fényképen és a suli történetén kívül semmi érdekfeszítőt nem találtam. Kikapcsoltam a kisgépemet, majd a fürdő felé vettem az irányt. Egy gyors zuhany után átvedlettem a mackónacimba és egy kényelmes atléta felsőbe, magam köré csavartam a plédemet, majd az egyik kedvenc könyvem társaságában bevackoltam magam az ablakba.

Halk puffanásra riadtam fel. A könyvem a földön volt, úgy látszik elaludtam az ablakban. Feltápászkodtam, kinéztem a folyosóra, a tévé fénye világította be az alsó szintet, Charlie horkolása alátámasztotta az elméletemet, hogy ő is elaludt.

Halkan visszalopództam a szobámba, magamra zártam az ajtót, behúztam a függönyt, majd álmosan dőltem be az ágyamba, a könyvemet egy laza mozdulattal ledobtam az éjjeliszekrény szélére. Utolsó pillantást vetettem a szüleim fényképére, majd eloltottam az éjjeli lámpát és hagytam, hogy fáradt szemeim lecsukódjanak.

1. fejezet - Ébredés

Ennél már semmi sem lehet rosszabb... Ha egy héttel ezelőtt valaki megkérdez, hogy mi az, amitől a legjobban félek, pontosan azt a választ adtam volna, amit most át kell élnem. Minden maradék erőmmel azon vagyok, hogy felébredjek ebből a szörnyű rémálomból, de úgy tűnik ezúttal nincs menekvés.

A kórházi gépek csipogása mellett halk susmogásra eszmélek. Kinyitom a szemeimet. Kedvenc - és egyetlen nagybácsim,  Charlie éppen az orvosommal diskurál. Habár fogalmam sincs milyen nap / napszak van ma, de biztosan eltelt körülbelül 5 perc, mire Charlie észrevett. Azt mondták, hogy a baleset után 4 napig kómában feküdtem. Én mégis fáradtnak és kimerültnek érzem magam, de ez persze normális. Gondolom.

Az orvos bólint egyet felém, majd elhagyja a "szobámat". Charlie tétován közelít felém, majd leül az ágyam melletti székre.

- Hogy vagy? - aggódóan méregetett. Látszólag nem tudta mit mondjon. Magam sem tudtam válaszolni a kérdésére, de nem is akartam. Megköszörülte a torkát, majd folytatta: - Beszéltem az orvossal, azt mondta, ha minden jól megy, holnapután már magammal vihetlek Forksba. Már ha szeretnéd... - nézett rám bizonytalanul. Már mindegy is, hogy mit szeretnék. Vagy Charlie vagy az állami gondviselés. Nem mintha Charlie szörnyű lenne, sőt! Csak Forks rémiszt meg egy kicsit. Hiányozni fognak a barátaim, a házunk, Seattle, az eddigi életem... Minden meg fog változni.

Két nappal később végre kiengedtek a kórházból. Az első utunk a házunkhoz vezetett, hogy összeszedjük a cuccaimat. Szörnyű érzés volt bemenni a házba. Minden a szüleimre, a régi életemre emlékeztetett. Amit régen az otthonomnak hívtam, most idegen volt számomra. A kandalló fölött a szüleimmel közös fényképem lógott, ezt látván azonnal könnybe lábadt a szemem. Intettem Charlienak, hogy felmegyek, majd szapora léptekkel elindultam a szobám irányába. Magamra zártam az ajtót és leborultam az ágyra. Eddig sikerült visszatartanom a könnyeimet, de most minden kitört belőlem. Végül nagybátyám miatt erőt vettem magamon, és elkezdtem összepakolni a legszükségesebb tárgyaimat. Az összes ruhámat sikerült belegyömöszölnöm két nagy utazótáskába, a könyveimet és használati tárgyaimat bedobozoltam. Minden mást érintetlenül hagytam. A faliújságom tele volt az iskolai bálon készült fényképekkel, gyorsan leszedegettem őket, és bedobtam őket a dobozba. Ezután a fürdőszoba felé vettem az irányt, és ott is összepakoltam. Charlie levitte a bőröndjeimet, így nekem csak egy dobozkát kellett cipelnem. A lépcső tetején azonban megtorpantam, megpillantottam szüleim hálószobáját. Tétováztam. Végül nem bírtam ki, és elindultam a szoba felé. Az ajtó nyikorogva kinyílt, a hideg futkosott a hátamon. Minden pontosan úgy volt, mint ahogy aznap reggel úgy hagytuk. Megjelent előttem a kép, ahogy az indulás előtt anyával a hétvégi kiruccanásomról veszekszünk. Milyen ostobaságok miatt vitatkoztam vele...

- Mia! - szólítgatott Charlie a földszintről. Összekaptam magam - és a dobozkám -, majd lesiettem a lépcsőn. - Indulhatunk? - kérdezte az ajtóban álldogálva.

- Persze. - erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd visszafordultam az ajtóból. Szemem ismételten a kandalló fölött lógó képre tévedt. Nem tudtam, hogy magammal vigyem e, vagy itt hagyjam. Úgy éreztem ez a kép ide tartozik, hiba volna magammal vinni. Bezártam az ajtót, majd miután Charlie bepakolt a csomagtartóba, végre elindultunk. Nem tudom mi lesz a ház sorsa, talán elárverezik. Fogalmam sincs. Az ügyvéddel eddig csak a pénzügyi részét beszélte meg Charlie. Mivel nagybátyám kapta meg a gyámságot, 18 éves koromig ő kezeli a pénzügyeimet, nála lesz az örökségem. Az anyagiak jelen pillanatban egy kicsit sem érdekeltek.

Seattle utcáin görkorcsolyázó, sétáló emberkék emlékeztettek eddigi életemre. Talán most én is kint sétálgatnék Claire-vel és a többiekkel, ha minden másképp történt volna... Hiányozni fognak a barátaim. Claire tegnap bent volt nálam a kórházba, elbúcsúztunk egymástól, megbeszéltük, hogy szünetekbe tudunk találkozni, addig pedig telefonon és neten keresztül tarthatjuk a kapcsolatot. De természetesen semmi nem lesz már olyan, mint régen. A visszapillantó tükörből bámultam a távolodó Seattle-t.

- Bells már nagyon vár Téged. Ő is Forksban lakik az új... családjával - kezdeményezte a beszélgetést Charlie. Jézusom, Bella! Annyira rég láttam. Pedig régebben ő volt a legjobb barátnőm. Minden nyáron 1-1- hetet töltöttünk egymásnál. Azonban amikor Charlie és apa összeveszett, a kapcsolat megszakadt köztünk. Várjunk csak! - Az új családjával? - ismételtem meg értetlenül.

- Hosszú történet, majd Bella elmeséli... - zárta le a témát Charlie.

Ahogy közeledtünk Forks felé, az ég úgy lett egyre sötétebb. Viharfelhők gyülekeztek a kisváros fölött. Igen. Ez Forks.

Bevezető & Szereplők

Sziasztok! :)

Lehet néhányotoknak ismerős a történet, hiszen a GPortalos oldalról költöztettem át a sztorit ide. A történet javított, átírt verzióban fogom feltenni az új "székhelyére". Hamarosan meghozom az első részt, addig is nézegessétek a főbb szereplők (bal oldalt) és a mellékszereplők (lent) fényképeit.
A történet a Breaking Dawn folytatása (azaz Bella már vámpír, Renesmee pedig már megszületett)

Másik történetem

Carlisle Cullen

Edward Cullen